Reggel kómásan másztam ki az ágyból. Ezek a hétvégék mindig
olyan gyorsan telnek. Bezzeg a hétköznapokról ezt nem lehet elmondani.
- Jó reggelt kicsim! – köszöntött anya, aki már a
nővérruhájában szaladgál fel s alá és a táskáját kereste. – Ma Márk visz suliba,
mert nekem sietnem kell, apa meg lebetegedett.
- Szegény. Megnézhetem?
- Persze, de szerintem alszik. Na én elmentem! Sziasztok!
- Szia, anya! – mondtuk egyszerre.
- Bemegyek apához, aztán felöltözök, jó? – kérdeztem Márkot,
mert nem tudtam, hogy ő mennyire siet.
- Oké. Csak igyekezz!
- Rendben! – kiáltottam vissza a szobaajtóból.
- Csak halkabban, épp aludni próbálok. – szólt apa náthásan.
- Bocsánat…ne haragudj! – adtam egy puszit a homlokára
- El akarod kapni? – kérdezte nevetve.
- Miért? Lehet róla szó?
- Na kifelé! – mutatott az ajtó felé nevetve, én meg
kiszaladtam rajta.
***
- Iza! Kész vagy már? Induljunk már!
- Igenis Kapitány! – ugrottam le a lépcsőről.
- Na, végre!
- Jól van már, na! Nem is tartott sokáig.
- Nem? Anya is gyorsabban kész volt a Jótékonysági bál
estéjén.
- Na azért ilyet ne mondj!
- Miért? Nincs igazam?
- Az a bál kilenckor kezdődött és anya már ötkor elkezdett
készülődni és még így is rá kellett várnunk és majdnem lekéstük a műsort. –
kérdőn nézett rám és várt, hogy befejezzem. – Annál azért csak gyorsabb voltam,
nem?
- Ha most azonnal beülsz a kocsiba, talán meggondolom. –
elnevettem magam és beszálltam a kocsiba.
- Figyelj, ma elmennék suli után vásárolni, ha nem baj.
- Kivel? – kérdezte azonnal.
- Vandával. – mondtam és figyeltem a reakcióját.
- Oh…
- Ennyi? – kérdeztem nevetve.
- Mi kéne több?
- Vanda az osztálytársam és oda meg vissza van érted, és te
elintézed egy sóhajjal? – kérdeztem nevetve.
- Miért? Mit csináljak? Kérjem feleségül?
- Hát…legalább. – folytattam a csipkelődést.
- Mi van? – és most már ő is nevetett.
- De most komolyan. Tizenhét éves vagy.
- És? - kérdezte immár igenis kíváncsian.
- Mióta nem randiztál?
- Kérlek, erről ne beszéljünk!
- Tudom, hogy megviselt a Vikivel való szakításotok, és a
mai napig nem tudom, hogy miért történt, de tovább kéne már lépned rajta.
- Te semmit nem értesz!
- Oh, igen? Akkor talán meséld el.
- Mondtam, hogy nem szeretnék erről beszélni!
- Oké-oké. Megértettem.
- Hová mentek vásárolni?
- Nem tudom. Vanda akar venni magának egy dögös ruhát a
Balaton-parti bulira.
- De hát az még egy hónap.
- Igen…de hamar túl akar lenni rajta.
- Oh, oké. Akkor menj, és majd csörögj, ha végeztél.
- Köszi. – mosolyogtam rá.
Megérkeztünk a suli elé és most kivételesen azonnal
találtunk parkolóhelyet.
- Akkor majd találkozunk. Szia! – pattantam ki a kocsiból és
siettem, nehogy meggondolja magát.
- Szia!
***
- Na, mit hazudtál neki? – kérdezte köszönés nélkül Vanda.
- Azt, hogy vásárolni megyünk. – mentem el mellette
mosolyogva.
- És ilyen könnyen bevette?
- Meglepően könnyen.
- Talán mégse lenne jó férjnek. – gondolkodott el rajta.
- Én már mondtam.
- Mondjuk, egy hiszékeny férj még jól jöhet.
- Azért csak óvatosan. A bátyámról beszélsz.
- Oké. Bocsi. – húzta el a száját.
- Semmi baj. Gyere! Menjünk irodalomra.
- Tanultál?
- Persze. Te?
- Fogjuk rá. Márk megöl, ha megtudja hova megyünk valójában.
- Igen, de soha nem fogja megtudni. Figyelj, ha rájön, hogy
Milán kosármeccsére megyünk, soha nem áll szóba velem többet.
- Igen és akkor nem jöhetsz majd az esküvőnkre.
- Mi van?
- Semmi csak egy kicsit előre szaladtam.
- Kicsit?
- Egy egész picikét. – mosolygott. – Amúgy Márk miért utálja
ennyire a kosarasokat?
- Kérdezd meg tőle.
- Hidd el, én megtenném.
- Nem tudom. Nekem nem mondta el. Ez is egy olyan titok,
mint az, hogy miért szakított Vikivel.
- Tényleg! Azt a csajt már el is felejtettem.
- Valamiért azt érzem, hogy a kettőnek köze van egymáshoz és
ezt ki kell derítenem. Segítesz?
- Persze! – vágta rá azonnal. – Mi leszünk Sherlock Holmes
és Dr. Watson. – erre a gondolatra elmosolyodtam, majd becsöngettek és
bementünk irodalom órára.
