Trixi
Éppen hogy beléptem az ajtón, amikor elkezdett csörögni a
telefonom, gyorsan ledobtam a táskám és felvettem. Apa volt az. Megkért, hogy
vigyek el neki a sportpályára egy dobozt, amit a konyha asztalon felejtett.
Beraktam a dobozt a kocsimba és visszamentem a suliba. A suli parkolójában
szerencsére már csak pár kocsi volt, így a bejárathoz közel tudtam parkolni. Kivettem
a dobozt majd átvágtam az épületen és meg sem álltam a sportpályáig, ahol a
fociedzés zajlott. Apám a pályaszélén állt és onnan nézte a „fiait”, ahogy ő
nevezte őket. Épp a kapura rúgást gyakorolták. Odamentem Apához és
megpusziltam.
- Megtaláltam a dobozt – mosolyogtam és átadtam neki az
említett tárgyat.
- Köszönöm Kicsim – vette el.
- Maradsz még?
- Persze. Hogy állnak a srácok?
- Egyre jobbak. Szerintem egész sok esélyünk van a megyein,
akár még az országosba is bejuthatunk.
- Sok sikert hozzá.
- Na és milyen volt a tánc?
- Szuper. Jövőhónapban lesz egy fellépésünk, utána pár
héttel pedig egy verseny is.
- Biztos ügyesek lesztek. Anyáddal mindenképp megnézzük.
A továbbiakban csak néztük a fiúkat. Apa még kiosztott
néhány feladatot nekik, majd egy fél óra elteltével befejezettnek tekintette az
edzést.
- Gyertek ide fiúk! – kiáltotta el magát.
- Van egy meglepetésem nektek – mondta, mikor körénk
gyűltek. A legtöbben érdeklődve tekintettek rám, mert még sosem láttak itt. Apa
ugyanis csak idén kezdett a suli focicsapatának edzőjeként. Előtette egy
felnőtt csapat edzője volt, de megunta és átjött a suliba, mert nyugdíjba ment
az előző edző. Most vagyok először jelen az edzésén. A régi csapatához gyakran
kijártam kedveltem őket és ők is engem.
- Fiúk, ő a lányom Horváth Beatrix.
- Sziasztok! Hívjatok csak Trixinek – mosolyogtam rájuk.
- A meglepetés pedig… - kinyitotta a dobozt és kiemelt
belőle egy mezt.
- Szereztem nektek néhány új mezt. Próbáljátok fel – adta
oda az egyik srácnak a dobozt. Mind kivettek belőle egyet, majd levették a
pólójukat és felpróbálták. Még sosem láttam ennyi kockás hasat egyszerre. Na jó,
elismerem nem mindegyiküknek volt kockája, de a legtöbbeknek igen. Míg ők a
mezeket próbálgatták, addig mi Apával beszélgettünk.
- Beus, haza kéne vinni pár fiamat, de nekem még lenne egy
kis dolgom. El tudnád vinni őket?
- Persze nem gond.
Megbeszéltünk még néhány dolgot, majd mikor a fiú végeztek
Apa megszólalt.
- Mára ennyi volt srácok mehettek. Berci, Caesar gyertek
csak!
A fiúk elmentek öltözni és csak négyen maradtunk a pályán.
Én, apa és két focista, az egyik szőke volt, azt hiszem őt láttam a kapuban
állni. A másiknak barna haja volt, ő szerényebbnek nézett ki, mint a szőke.
- Srácok ma Beus fog haza vinni titeket, mert nekem még
dolgom van.
- Nem gond? – kérdezte a barna hajú srác.
- Dehogy. Szeretek kocsikázni – mosolyogtam rájuk.
- Ha nincs más, akkor mi mennénk átöltözni – mondta a szőke.
- Nem nincs. A legközelebbi edzésen találkozunk. Sziasztok,
srácok – köszönt el Apa.
- Viszlát, Gyuri bá – mentek el öltözni.
- A parkolóban megvárlak titeket - kiáltottam utánuk, majd
Apával elindultunk a suli felé.
- Nekem még be kell mennem az igazgatóhoz. Majd otthon
találkozunk. Szervusz, Kincsem – adott egy puszit a homlokomra és lefordult a
folyosón az igazgatói felé. Én pedig kimentem a parkolóba és beültem a
kocsimba. Míg vártam a fiúkat bekapcsoltam a rádiót és zenét hallgattam. Épp az
egyik kedvenc számom ment én pedig együtt énekeltem az előadóval, persze csak
halkan. Szerencsére senki nem látott és nem is hallott. Pár számmal később a
fiúk kezdtek kiszállingózni a suliból. Jobban megnézve őket láttam pár egész
jóképűt is, de nem fogott meg egyikük sem túlzottan. A két fiú, Berci és Caesar
az utolsók között jött ki, majd megálltak és tanácstalanul nézelődtek. Mikor
megláttam őket kiszálltam a kocsiból és integettem nekik. Erre ők felém vették
az irányt.
- Klassz kocsid van – vigyorgott rám a szőke srác.
- Köszi. Nem rég kaptam.
- Egyébként én Bíró Erik vagyok, de mindenki csak Caesarnak
hív – mutatkozott be a szöszi.
- Én pedig Farkas Bertalan, de hívj nyugodtan Bercinek.
- Remek én pedig Trixi. És kit hová vihetek? Merre laktok?
- Mindketten a város másik végében a Lehel út felé.
- Oké akkor szálljatok be.
Beültünk és egész úton beszélgettünk Caesar, annyi
hülyeséget összehordott, hogy már szinte fájt a hasam a nevetéstől. Berci
eleinte inkább csendben volt, de végül már ő is beszállt a poénkodásba. Elsőnek
Caesart fuvaroztam haza. Miután kitettem a nagy mókamestert egy darabig csend
volt a kocsiban, amit végül Berci tört meg.
- Caesar megkedvelt téged, és én is – mondta mosolyogva.
- Azt hiszem én is titeket. Caesar tök jó fej és vicces,
nagyon vicces – mosolyogtam vissza. Beszélgettünk még egy kicsit, majd őt is
kiraktam, aztán meg haza mentem. Otthon még nem volt senki, de egy fél óra
múlva hazaért Anya. Beszélgettünk egy keveset, majd felmentem a szobámba
tanulni egy kicsit. Mire lementem vacsorázni már apa is otthon volt.
Megterítettem és leültünk enni.
- Képzeljétek az igazgató azt mondta, hogy ha idén nem
kerülünk be az országos bajnokságba a fiúkkal, akkor jövőre az iskola nem
támogatja a focicsapatot. Szerinte ugyanis nincs értelme egy tehetségtelen
csapatot támogatni. Úgyhogy, ha nem kerülünk be, jövőre nézhetek új állás után.
- Akkor ezért akart veled ma beszélni. Nem normális az az
ember. De nincs miért aggódnod, hisz te mondtad, hogy jó esélyeik vannak a
srácoknak.
- Drágám, nincs miért aggódnod, hisz remek edző vagy.
- Azt hiszem, igazatok van.
Ezután csendben ettünk tovább. Leszedtem az asztal és
elmosogattam. Anya és Apa pedig elmentek a dolgukra. Miután végeztem felmentem
a szobámba neteztem egy kicsit, majd megfürödtem és ágyba bújtam.
